|
Leírás
A megszállott vasútjátékosok "nyálukat csorgatva" vártak egy Reiner Knizia által tervezett ilyen típusú játékra. A rossz hír számukra az, hogy a Stephensons Rocket inkább hasonlít a Pacific Unionhoz, mint az 1830-hoz.
Mint a legtöbb Knizia-munka, ez is egy "felöltöztetett" absztrakt játék, ami szólhatna akár földigilisztákról vagy folyókról is. A téma jórészt működik, de nincs meg benne az az igazi "vasútvonal-tervezgető" és "működtető" érzés. A jó hír viszont nekünk, többieknek az, hogy nem kell "vonatbolondnak" lenni ahhoz, hogy élvezhessük ezt az elmélyült játékot, mely Knizia legjobb tervezései közé sorolható.
Eltérően a szerző más munkáitól, ebben nincs sem véletlenszerű, sem rejtett elem vagy ilyesmi. Még a kezdeti felállás sem véletlenszerű: Anglia hatszögekkel lefedett kivonatos térképe városokkal és községekkel, melyek meghatározott mezőket foglalnak el, valamint még 7 színes vasútvonal állandó kiindulópontokkal. Ez kezdetben adhat okot némi okoskodásra, de a többedik menet után kiderül, hosszabb távon egyik kezdőlépés vagy stratégia sem egyértelműen jobb, mint a másik. Bármelyik megközelítés sikere igazából - mint a legtöbb Knizia-játékban -, az ellenfél válaszától függ. Ha elemezzük a táblát, kínálkozik néhány nyilvánvaló taktika, de nincs egyetlen domináns "hadicsel" sem.
A résztvevők körönként csak két akciót hajthatnak végre, de mindig többre vágynának - ez már szinte Knizia védjegyévé vált. A legnyilvánvalóbb, ugyanakkor legösszetettebb lehetőség egy vasútvonal bővítése olyan módon, hogy a hozzá tartozó mozdonyt megtoljuk az előtte lévő hexák egyikére, így részesedést (részvényt) szerezve abból a vonalból. A játékosok fordíthatják mindkét lehetőségüket vasútvonal bővítésére, de nem lehet mindkétszer ugyanazt a vonalat választani. A bonyolultság csak fokozódik, ha valamelyik ellenfél ún. vétót kezdeményez. Ilyen esetekben mindegyik játékos az óramutató járásával megegyezően licitálhatnak részvényeikkel, hogy az adott vonalon irányt változtasson-e a mozdony. Mindenkinek emelnie kell a tétet, hacsak nem passzol -, kivéve az eredeti mozgatót, akié az utolsó szó és elég tartania a legmagasabb ajánlatot, hogy megtarthassa az irányítás jogát. Akié a legnagyobb tét, az eldobja a megfelelő mennyiségű részvényét és befejezi a mozgatást. Ez az egyszerű kis szabály talán a legfontosabb az egész játékban.
A vasút terjesztése helyett a játékosok választhatnak egy árucikket ábrázoló zsetont is a táblán feltüntetett városok bármelyikéből. Amikor egy vasútvonal városhoz kapcsolódik, azok, akiknek ahhoz a városhoz tartozó zsetonja(i) vannak, jutalmat kapnak. Ez mindig kifizetésre kerül, ha új vonal csatlakozik hozzá. A játék végén nagyobb összegű bónuszt kapnak azok a játékosok, akiknek valamelyik árucikkből a legtöbb van, de csak azok a városok számítanak, amelyekhez vasútvonal vezet. Ezért a játékosok gyakran irányítják olyan város felé a vonatokat, amelyben érdekeltségük van. A zsetongyűjtés inkább a játék első szakaszára jellemző, hogy minél többet "hozhassunk ki" belőlük, bár még ez is nagyon csekély bevétel összehasonlítva az állomásokból és részvényekből elérhető nyereséggel. (Akár egyetlen egy zseton birtokában is megszerezhető a végső győzelem!) Ez mindenképp olyan momentuma a játéknak, amit a csapat gondolkodásmódja határoz meg: ha a résztvevők általában lemondanak a zsetonokról, akkor kevesebb is elég ahhoz, hogy a nagyobb játékvégi bónuszt bebiztosítsuk, és ezzel az akciónkénti kifizetés is növekszik. Ha e tekintetben szorosabb a verseny, akkor az akciónkénti érték valamivel kevesebb lesz. Minél kevésbé gondoljuk fontosnak a zsetonokat, igazából annál vonzóbbá válhatnak ? csábító. Egy játékos utolsó lehetősége, hogy egy állomást helyez el a táblán. Soha nem rakhatjuk másik állomás vagy vonat szomszédságába. Az állomás mindaddig éréktelen, míg nem ér a területére egy mozdony, ami által saját vonalához csatolja azt. Amikor egy szerelvény először kapcsolódik egy városhoz, az a két játékos, akinek az adott vonalon a legtöbb állomása van, bizonyos összegű kifizetést kap annak alapján, hogy hány község és város kapcsolódik a vasútvonalhoz. Ilyen kifizetések többször is előfordulhatnak az egyes vonalakon, egyre növekvő értékkel, valamint van egy a játék végén is, amikor a megmaradt vasútvonal(aka)t értékeljük. Bár a játék során akadnak más lehetőségek is a pontgyűjtésre, egyértelműen ez a legfontosabb közülük.
Ha valaki ellenfele állomására irányít egy mozdonyt, kap egy ún. "utaszsetont". Akinek ebből a játék végén a legtöbb van, jutalmat kap. Ez az ösztönzés általában nem ellensúlyozza az ellenfélnek szerzett lehetséges haszon, szóval bölcs dolog, ha egyáltalán nem is számítunk ilyesmire. Mivel az állomásokat minimum 2 mezővel távolabb kell helyezni a mozdonynál, a játékosoknak általában két kör erejéig kell irányítania a mozdonyt a csatlakozás érdekében. Ez a befolyás jelentősen csökkenhet egy kis "csavarral": amikor nyilvánvalóvá válik, hogy egy ellenfél valamelyik vonalat melyik irányba kívánja terelni, megtehetjük, hogy fordítunk rajta egyet, és valahová másfelé irányítjuk. Az árirányításhoz a játékosoknak részvény(eke)t kell elkölteni, gyengítve ezzel a másik érdekeltségét és befolyását. Hogy erre ki mennyit áldoz, amolyan macska-egér harc, melynek során az illetőnek meg kell becsülnie, hogy az ellenfél vajon mennyiért akarja megállítani őt. Mindenesetre teremt egy érdekes, néha kimondottan gyötrő "játék a játékban" hangulatot.
Hagyni, hogy valaki túl nagy befolyást szerezzen egy vasútvonalon, veszélyes dolog, mivel nagyon nehéz lesz megszerezni tőle az irányítást. A legrosszabb az, ha hagyjuk, hogy valaki egyedül birtokoljon egy utat teljes körű irányítással anélkül, hogy bárki akár egyetlen részvénnyel is akadályozhatná. Rendszerint megéri legalább egy részvényt szerezni, csak hogy legyen mitől tartania. Az a játékos, akinek sok részvénye van egy vasúthoz, a fúziók során nagyot "kaszálhat".
Ha egy vonat mozgása során egy másik vonalba vagy mozdonyba ütközik, a két vasút összeolvad. Az éppen mozgó vonal fog beleolvadni abba, amelyikbe belefutott. A két legfőbb részvényes kap pénzt az állomásokért, majd minden játékos kap két régi részvényért egy újat (a páratlanok elvesznek). Az ilyen egyesülések nemcsak a részvények birtoklása terén boríthatják fel a hatalmi egyensúlyt, de a korábbi vonal állomásai is a "túlélő" részévé válnak, ami hirtelen ugye, nagyobb is meg sokkal értékesebb is lett.
A játéknak akkor van vége, amikor az utolsó lapocskát is kijátszották, vagy egy kivételével elfogytak a vasútvonalak (beolvadtak, esetleg elszigetelődtek, tehát már nem képesek csatlakozni sehova). Ekkor az utolsó bónuszokat is kiosztjuk, a megmaradt vasútvonal(ak) többségi részvényeseit is kifizetjük és összegezzük a pontokat. Egy gyakran figyelmen kívül hagyott finomság az állomások értékével kapcsolatban: a játék vége felé gyakran elég nehézkes pénzhez jutnia az állomások tulajdonosainak. A vasutak addigra már vagy kapcsolódtak a közeli városokkal, vagy már nem is fognak, mert azok már el vannak zárva a vonaltól. Az egyetlen megmaradt bevételi lehetőség a játék végén következik el. Könnyen felmarkolható a pénz abban az esetben, ha az a vonal, amelyiken az illetőnek van a legtöbb állomása, beleolvad egy másikba. Bár így az állomásai hozzáadódnak a "túlélő" vonalon lévőkhöz, elképzelhető, hogy így sem lesz elég a többség azon a vonalon, így hirtelen teljesen értéktelenné válnak. Ezért a hozzáértő játékos óvakodik az ilyen helyzetektől, és azon dolgozik, hogy befejeződjék a játék, még mielőtt egyesülne a két vasút.
Ami a játék mechanizmusát illeti, Knizia-tól szokatlan módon az egyensúly kissé "féloldalas". Az állomásokért járó jutalom egyértelműen nagyobb az összes többi pontszerzési lehetőségnél. A részvényekkel a játék végén lehet igazán nagyot "aratni", de sokkal hasznosabb eszköz lehet az utak eltérítésére. A zsetonok szerepe érdekes, de egy ezekre alapozott stratégia komoly küzdelmet jelent a győzelem érdekében.
A Stephensons Rockets-ban látszatra ártalmatlan akcióknak is lehet döntő következménye később, az utak építése során, és ha ezt egy játékos észreveszi, könnyen előnyt is kovácsolhat belőle. Lehetséges például úgy ügyeskedni egy adott helyen, hogy a mozdonynak ne lehessen más választása, csak egyetlen mezőn áthaladni, ami ideális hely lehet egy állomás elhelyezésére. Csak úgy, mint a Durch die Wuste-ban, a két akció soha nem elég itt sem arra, amit tenni akarsz. Menet közben kiválasztani az éppen legsürgetőbb akciókat elég nehéz, némelyeknek lassan is megy. Bár a táblakép általában elég keveset változik körönként, ami lehetővé tesz némi előre tervezést, sőt nagyon is ajánlatos kihasználni ezt az időt, hogy felgyorsítsuk az eseményeket.
A Stephensons Rocket "agyalós" játék, mégis lehet ösztönösen játszani. Alaposan képes mentálisan lefárasztani a folytonos feszültség, kihívás. Általános tapasztalat, hogy még jóval a parti vége után is azon törik a fejüket a résztvevők, vajon mit csináltak jól, rosszul, vagy, hogy legközelebb milyen taktikával próbálkozzanak. Tény az is, hogy többeknek tűnik bonyolultnak a szabályok befogadása, elsajátítása, tehát nem felel meg mindenki ízlésének, de a többiek számára az elmúlt néhány év egyik legjobb játéka lehet.
Sir Muki
|
|
