JÁTÉKLAP - BÉTA verzió

Online társasjáték

A GIPF Project 6. játéka az Esseni Játékfesztiválon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: szoffi   
2007. szeptember 21. pntek 15:46

tamsk_box.jpgKris Burm a 2005-ös Esseni Játékfesztiválon mutatta be a PÜNCT-öt, amivel elvileg befejezte a GIPF Projectet, a hat darabból álló absztrakt játéksorozatát, ami magasan verte majdnem minden elődjét – de úgy alakult, hogy megváltozott az eredeti terv. Egy játékot kivettek a sorozatból, és egy új játék fog a helyére kerülni.

 

És hogyha kérdés, hogy melyik játékot vették ki, akkor valószínűleg nem vagy GIPF rajongó. A TAMSK, ami a második darabja volt a sorozatnak, homokórákkal, mint játékfigurákkal, ami bevonta az időt is a játékba, kiejtve a lepörgött homokórákat, nos, ez a játék mindig is különc volt a sorozat többi játéka között. A különbség nem volt igazán érezhető, mikor piacra került a TAMSK, hiszen akkor még csak egy játékkal lehetett összehasonlítani. Ma már, az egész projektet nézve, egy gyorsan olvadó fagyinak tűnik a sok nyalóka között.


Tehát a TAMSK-ot kirúgták. Különálló játékként, új kiadásban és új névvel fog megjelenni valamikor 2008-ban egy belga kiadó, a Smart kiadásában, ami még 2006-ban átvette a GIPF Projectet a Don & Co.-tól.


A helyére a TZAAR jön. A Smart közzétett már egy kis leírást a játékról, de az rettenetesen általános: “A TZAAR igazi stratégiai játék a GIPF Projekthez illően: tiszta és egyszerű szabály, mely rengeteg választást és lehetőséget ígér, sok-sok órányi stratégiai játékélvezettel!”


A játékot a Smart fogja kiadni 2008-ban, de egy különleges elő-kiadást már megvehetünk az idei esseni játékfesztiválon. A számozott, limitált, 1000 db példányon ott lesz Kris Burm aláírása is.

 

forrás: Smart

tzaarprerelease.jpg

  

Hozzászólás
Keresés
szoffi  - Kris Burm rövid ismertetője azóta felkerült az old   |2007-09-24 09:13:13
avatar A TZAAR a választásról szól. Mindkét játékosnak 30 figurája van, amik
három fajták lehetnek: 6 Tzaar, 9 Tzarra és 15 Tott. Egyfajta háromságot
alkotnak, egyikük sem létezhet a másik nélkül. A cél az, hogy az ellenfél
kifogyjon az egyikből, mert akkor már nem tud elfogni senkit. A húzós
kérdés, amit minden kör elején fel kell tenned magadnak:
Magamat
erősítsem, vagy az ellenfélt gyengítsem?
Ami azt jelenti, hogy ha elfogod az
ellenfél egyik figuráját, azzal gyengítheted, vagy pedig rálépsz az egyik
saját figurádra, hogy az erősebb legyen. Ha gyakran választod a saját
figuráidra lépést, akkor valószínűleg ellenfelednek sokkal több egysége
lesz a táblán. Másrészt, ha az ellenfél elfogását viszed túlzásba,
akkor a játék végére teljesen elgyengíthetnek. Hogy hogy csináld jól?
Rajtad múlik!
ef   |2007-09-25 08:34:05
Jó marketing fogás.
Mivel befejezték a Gipf projektet, bővíteni nem lehet,
csak úgy, hogy minden évben kivesznek belőle egyet, és a helyére mást
tesznek.
szoffi   |2007-09-25 12:44:18
avatar valóban... viszont annyira jók a játékai, hogy én egy cseppet se bánom,
hogy lesz mégegy
ennek örömére elő is vettük a Tamskot otthon, mert
tényleg őt hanyagoltuk el a legjobban... úgy gondolom, nem fog ártani neki
egy kis újrakiadás, főleg a homokóráknak (a mienk nem túl pontos)
ef   |2007-09-26 06:42:42
"főleg a homokóráknak (a mienk nem túl pontos)

Próbáld meg
vekkerórákkal helyettesíteni.
Hozzászólást csupán a bejegyzet felhasználó tehet hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Elõzõ   Következõ >